Itthoni otthonainkban megmaradni

Tájház nyílt Doroszlón

A falu jeles napjának, Mária kegyhelye ünnepének alkalmából, Kisboldogasszony tiszteletére és a Magyar Millenium jegyében Doroszlón pénteken megnyílt a régóta áhított tájház, Nyugat-Bácska hiteles építészeti és néprajzi emléke. A másfél évszázada épült ház tágas portáját nemcsak az ünneplõbe öltözött doroszlóiak töltötték be, hanem a másnapi szentkúti búcsúra a Vajdaság különbözõ helységeibõl érkezõ csoportok is, hogy lássák, hogyan mentette meg gazdag múltjának egy részét a falu, amely jövõre ünnepli a letelepedés 250. évfordulóját.
Szerencsét hoz az újság

Szentkút utca (Zarko Zrenjanin u.) 54.

Az 1990-es évek elején Nagy Istvánnal több alkalommal is rendeztünk Doroszlón hagyományápoló gyermektábort. Sokat jártunk akkor a faluban, s láttuk azt a tömérdek anyagot, amit szinte kötelesség, ha nem is továbbéltetni, de legalább megõrizni, tudatosítani, összegyûjteni, bemutatni mondja Raj Rozália néprajzkutató. Akkor született az elhatározás, hogy tájházat kell létesíteni. Szerencsénk is volt, ugyanis a slingelt zsebkendõkbõl kiállítást rendeztünk a szabadkai Városi Múzeumban, és az errõl szóló tudósítás a Magyar Szónak köszönhetõen eljutott Ausztráliába. Az ott élõ, doroszlói születésû Renic Kistamás Katalin elolvasta, a következõ nyáron hazalátogatott, fölkeresett bennünket, és sokat beszélgettünk. Elmondtuk neki a tervünket, s harmadik társunkká vált ebben a szándékban. Késõbb társtulajdonosa is lett ennek a mi családi házunknak, s közös elhatározással döntöttünk úgy, hogy tájházat hozunk létre belõle. Az átalakításhoz szükséges pénz ebben az esetben nem volt nagyon sok. A családom összefogásának, s annak köszönhetõen, hogy a jó barátok, az ismerõsök, a kultúra pártolói több napot dolgoztak, a gombosiak például jöttek meszelni, és késõbb is jöttek segíteni, ugyanígy az újvidékiek, a becseiek ki ne felejtsek senkit! , az a sok jó barát, akinek ügye, hogy a doroszlói tájház létrejöjjön. Természetesen elsõsorban a doroszlóiak voltak nagy-nagy segítségünkre, s köszönet illeti a helyi közösség tanácsát és annak elnökét is. Az anyagi bázis tulajdonképpen az Ausztráliában élõ magyaroktól jött, továbbá amennyit csak Katica családja és az én családom is megengedhetett magának, ide fektette be.

Üzenet haza 20 000 kilométerrõl

Renic Kistamás Katalin nem tudott részt venni az ünnepségen, a testvéreknek, barátoknak, szomszédoknak Sydneybõl küldött levelét az unokatestvére, Szigeti Ferencné Kistamás Etelka olvasta fel. Földijei közül sokan meghatódtak e sorok hallatán: Minden nép, amely meg tudott maradni a népek és civilizációk harcában, amelyet nem sodort el az idõ, a sors, õrzi magában saját eredetét. Nekem ott, Doroszlón kezdõdött el az eredetem. Ott vetették meg lábukat, ott telepedtek le õseim. Ott látták legkékebbnek az eget és legfeketébbnek a földet, és ott volt legotthonosabb a táj. Biztosan gondoltak rám, biztosan tudták, hogy ott, a Mosztonga partján nekem is fog majd tetszeni. Nekem is volt egy álmom, Doroszlónak is volt egy nagyon régi mentési vágya, hogy legyen egy ház, amelyben össze lehet gyûjteni mindazt, ami doroszlói volt és maradt egy tájház, vagy tájmúzeum, ahol a múltat a jelenben lehetne látni, ahol Doroszlót meg lehet mutatni Doroszlónak és a világnak. Innen, a húszezer kilométeres távolságból visszatekintve látom, hiszem és érzem, hogy azokat az értékes kincseket, amiben én születtem, amit elõdeinktõl örököltünk, át kell menteni a jövõ nemzedéknek. Múltunk nélkül, emlékeink, hagyományaink, meséink, nótáink, táncaink nélkül már nem teljesen egész ember az ember. Ezek az értékek nem ismernek távolságot, nem ismernek határokat. Most úgy tûnik, érdemes volt álmodozni, és könnyes szemmel felébredni, mert álmaink valósággá váltak.

Szakmai elismerés

Az újkori, tehát a nyolc-tíz generációs magyar falu, Doroszló 21. század elejére megmaradt építészeti és tárgyi, szellemi és vallási kultúrájának a bemutatóján vettünk részt. Jogos büszkeséggel mutathatják meg a helyben megõrzött és helyreállított mûemlék jellegû, népi építészeti értékeket is hordozó gazdaházat, amelyben használati és gazdasági tárgyegyütteseket, életmódot jelzõ állandó néprajzi kiállítást is láthatunk mondja Kecskés Péter, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum muzeológusa, aki szakmai értékelést tartott. A doroszlói tájház a falu legrégibb utcájában, a Szentkút utcában áll egy szalagtelken. Sikerült megtalálni azt a második katonai felmérést 1853-ból, amelyen ez a telek már lakott telekként volt bejegyezve, tehát legkésõbb 1853 körül épült ez a lakóház. A vert falú ház beosztása a következõ: szoba-konyha-szoba-kamra-kamra, továbbá hozzáépített fészer és istálló. Az utcafrontra épült házzal szemben a 20. század elején épült nyári konyha és láncos kút található. Az udvari oldalról, a kamrából nyílik falépcsõs lejárattal a hátsó szoba alatt egy borospince, ez téglával boltozott. Ugyancsak a kamrából lehet feljutni létrán a gabonatárolásra szolgáló padlástérbe. Az épület minden helyisége döngölt föld padlójú, a szarufás gerendás fedélszéket és a keresztgerendázatot a ház teljes hosszában mestergerenda tartja. A födém tapasztott nádszõnyegbõl áll. Az eredeti tetõfedés felvert nádból készült, amit vágott cserépre cseréltek az 1950-es évek elején. Az utcai egyenes oromfal sárgatéglára cserélése is valószínûleg a héjazatcserével függött össze. A két szobát eredetileg két kívülfûtõs banyakemence fûtötte, aminek a füstjét teljes szabadkémény húzta ki. 1937-ben az elsõ szoba kemencéje helyben készült belülfûtõs barna cserépkályhát állítottak. A konyhába a régi tüzelõ és füstölõpadka mellé vasplatnis rakott tûzhelyet építettek. A ház helyreállításakor a bontás nyomai és az építészeti felmérések alapján hitelesen került visszaépítésre a keskeny oldalpadkás, négyzetes kalapú kemence és a hozzá tartozó fél szabad kémény. Az 1930-as éveknek felelnek meg a helyiségek funkciói és a berendezésük is. Tehát most már azt az alaprajzi elrendezést mondhatjuk, hogy tisztaszoba-konyha-lakószoba-mindenes kamra-boroskamra. Az itt alkalmazott építészeti és mûemlékvédelmi, továbbá néprajzi és muzeológiai elvek szinkronitását követve igyekeztünk elkerülni az archaizálást és a modernizálást is, tehát egy bizonyos építészetet és életmódot kifejezõ kort akartunk megragadni és bemutatni. A berendezési tárgyakkal kapcsolatban elmondhatjuk, hogy a 19. századi generációkhoz tartozó megbecsült, értékesnek tartott tárgyak is bekerültek az enteriõrbe. Így látható a mélyített faragású, komáromi típusú festett láda a 19. század elejérõl, a falusi faragóspecialista által készített székek a 19. század közepérõl, de bekerült az amerikás láda is. A textilanyag, tehát a felvetett ágyak, függönyök stb. mind a tiszta-, mind pedig a lakószobában a két világháború közti idõszak, a magát megmutató módosságot kifejezõ mentalitást adja, és ez az újbarokk berendezés nemcsak a saját véleményemet mondom, hanem a néprajzos kollégáékét is a néprajzi muzeológia egyik jelentõs teljesítménye. Szakmai és emberi elismerésemet nemcsak a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársaként, hanem a budapesti Néprajzi Múzeum és a budapesti Magyar Mûvelõdési Intézet nevében is kifejezhetem a tájház létrehozóinak.

Az elõdökre emlékezve

      A Móricz Zsigmond Magyar Mûvelõdési Egyesület keretében mûködõ hagyományõrzõ népi táncegyüttes, a fúvószenekar és a vegyes kórus mellett mostantól immár a példásan berendezett tájház is emlékeztet bennünket nagyszüleink életformájára, és arra, hogy hová is tartozunk. Hogy nem feledkezünk meg õseinkrõl, azt a hagyományok ápolásával, a régiségek megõrzésével kívánjuk igazolni mondja Holló Róbert, a doroszlói helyi közösség tanácselnöke, aki családostól kivette részét a tájház megteremtésébõl, s aki nemtitkolja örömét, hogy a falu népének összefogásával ilyen szép létesítménnyel gazdagodtak.
      Az anyagot sok éven át gyûjtöttük meséli Nagy István néprajzkutató. Amikor tavaly nyáron Kistamás Katalin hazalátogatott Ausztráliából, valóságos falujárást végeztünk, elmentünk mindenkihez, aki hajlandóságot mutatott, hogy ad valamilyen darabot a tájházba. Sokan felkerestek bennünket, s ahogy közeledett a megnyitás, mind több és több anyag gyûlt össze. A válogatásnak és a tájház beállításának az volt az alapja és elõzménye, hogy éveken át bejártuk a hasonló létesítményeket itthon és Magyarországon, fõleg a szentendrei skanzenben, ötleteket gyûjtöttünk, s hosszú elmélkedések után rendeztük be végre a mi tájházunkat ezen az eredeti régi parasztportán. Fontos még elmondani, hogy az udvar végében befejezés elõtt áll egy emeletes ház. Ebben lakik majd a gondnok, ami azt jelenti, hogy állandóan látogatható lesz a tájház. Terveink szerint az új házban egész éven át egy néprajzi, népmûvészeti, kulturális mûhely mûködik majd. Amíg a gondnok nem költözik be, addig a 063-84-23-797-es telefonszámon jelenthetik be a látogatásukat a vidékrõl érkezõk, és tárt kapu várja majd õket.
      Doroszló immár nemcsak a csodálatos népviseletérõl, messze földön híres slingelésérõl, szépséges népdalairól, értékes táncairól, ismert népszokásairól és népi gazdálkodásáról lesz nevezetes, hanem építészeti és lakáshagyományáról, errõl a most megnyíló tájházról is mondta megnyitóbeszédében dr. Silling István, egyetemi docens, néprajzkutató. Ez a múzeum egyedülálló példája a lélek hazavágyódásának, otthonkeresésének és a gyökerek megbecsülésének. Szép emlékmû mindazok elõtt, akik bármi oknál fogva is elmentek, el kellett menniük a szülõföldrõl. A szülõfalu éltetõ forrásai, mint látható, visszahívják ezeket az embereket haza, egy kicsit a szívet és a lelket megmelegíteni. Ahogy évente visszajár délvidéki katolikus hívõközösségünk a doroszlói Segítõ Szûzanyához, megköszönni az õ egész évi hathatós közbenjárását és gondviselését mindannyiunkért, úgy jönnek majd remélem a doroszlóiak is, itthoniak és hazalátogatók ebbe a tájházba. Gyönyörködni, emlékezni, tanulni és erõt meríteni. És nemcsak õk, hanem a Vajdaságban élõ többi honfitársunk is. Ha elõdeink generációkon át fel tudtak nõni, szeretni, élni és meghalni e hajlékban, az ilyen hajlékokban, akkor talán mi is megtanulunk a mai doroszlói, kupuszinai, topolyai, moholi, szabadkai, tordai, magyarittabei és más, de itthoni otthonainkban megmaradni. Itthon, a szülõföldön.