A Mosztonga partján létrejött Árpád-kori Bajkút község a török időkben elpusztult, kútja azonban megmaradt. Ide zarándokoltak a csapásoktól sújtottak tömegei: a betegek itt találtak gyógyulást, a szomorúak vigasztalást, a bűnösök megbocsátást. A török idők borzalmas háborúi idején azonban kiveszett a jámborság és a kegyhely iránti tisztelet. Napjainkhoz hasonlóan azokban az időkben sem tudtak különbséget tenni köznap és vasárnap között, szent és e világi dolgok között, amikor mindenki küzdött mindenki ellen. Doroszló újratelepítése után, 1792-től ismét felragyogott a Szent Szűz tisztelete. Nemcsak autókkal, buszokkal és vonaton érkeznek ide minden alkalommal plébánosaik vezetésével a délvidéki, így a Tisza menti magyar községekből -Becséről, Moholról, Adáról és a hozzájuk tartozó falvakból - a zarándokok, hanem traktorokkal, szekereken és gyalogosan is. A csantavéri férfiak csoportos zarándoklata mellett az idén szervezetten, ifjú lelkipásztorok vezetésével vettek részt a búcsún a fiatalok.
    A magyar nyelvű ünnepi szentmisét msgr. HUZSVÁR László, nagybecskereki megyés püspök mutatta be dr. PÉNZES János szabadkai püspöktársa és a papság segédletével.
    - Tudatosítani kell magunkban a Szent Páli meghatározást, miszerint Krisztus Jézus levelei vagyunk. Nagy erőt kell gyűjtenünk ahhoz, hogy valóban üzenet értékűek legyünk mások számára. Mert hányszor elveszítjük a lélek tiszta derűjét, és a megfáradt, a keserűséggel teli ember sirámait továbbítjuk. Nem merjük felemelni tekintetünket Isten felé, pedig nem szabad az ,,úgyis minden hiába'' gondolatával élni. Aki közülünk egyszer befogadta az isteni személyt, annak tovább is kell adnia, önmagát kell adnia embertársaiért! - emelte ki szentbeszédében a nagybecskereki megyés püspök. Mint mondta, Mária népe vagyunk, és a hangoskodókkal szemben tudjuk, a Szűzanya nem vette le rólunk a kezét még akkor sem, ha egymás között oly gyakran torzsalkodunk, a meg nem született csecsemőt megöljük.
    Ne veszítsétek el bátorságotokat! - szólt Fatimában a gyermekekhez Mária, és ez az üzenete ma is számunkra. Nem zokogásra, kesergésre teremtett az Isten bennünket, hanem az örömre, a világ szebbé tételére!

K. N.