A gróf elment, mi maradt utána?
Doroszlón azok után, hogy a madárcsempészéssel gyanúsított olasz arisztokrata lezárta vállalatát
Véget ér mindenfajta vadászturizmus Vajdaságban, és az olasz vadászok nem hoznak nekünk több devizát? Ilyen baljós kérdést tesznek fel suttogva azok, akik jártasak ebben az idegenforgalmi ágazatban – amelyről közismert, hogy a gazdagok hobbijának köszönhetően olykor nagy pénzeket hoz egy-egy vidéknek. A kérdés Doroszló és egy ottani arisztokrata – a falubeliek leírása szerint „kis emberke” – esete kapcsán vált időszerűvé: két héttel ezelőtt előállították és vizsgálatot indítottak Pietro Arvedi d’Emileo olasz gróf, a doroszlói Re di Quatro (Királyfürj) vállalat tulajdonosa ellen, mert illegálisan ki akart csempészni az országból 8000 lelőtt madarat. Az olasz gróf ezek után elment, és kérdéses, jönnek-e ezentúl Vajdaságba az olaszok.
Doroszlót itthon a vidék legnagyobb és legtömegesebb búcsújáró helyeként tartjuk számon, de az olasz gróf vállalata révén a falu rajta van Európa idegenforgalmi térképén is, de ott természetszerűleg nem vallási szempontból, hanem a vadászturizmus fellegváraként jegyzik. Nemrégiben azonban hiba csúszott a fellegvár tulajdonosának a számításába, és a Tovarniknál a horvát vámosok által szeptember 19-én felfedezett illegális szállítmány miatt a zombori belügyi szervek előállították. Az eseményt követően a szívbeteg gróf rosszul lett, Belgrádba, a Klinikai Központba szállították, majd a család interveniálására Belgrádból hazarepült Olaszországba.
Hogyan él a falu és első embere
A történtek után Doroszló éli hétköznapi életét, miközben a 74 éves olasz arisztokrata által a vadászok elhelyezésére felvásárolt és a népi építészet szabályai szerint eredeti állapotára alakított 16 ház bezárult ablakokkal várja az esetleges újabb látogatóit. Az eddig zártkörű rendezvényeknek szánt, de nemrégiben a nagyközönség számára is megnyitott háromcsillagos éttermet és irodákat pedig a nyomozók lepték el, s a vállalat ügyletei után kutatnak.
– Mi történik ezek után azokkal az emberekkel, mintegy 50 doroszlóival, akik közvetve vagy közvetlenül az ide érkező vadászokból vagy más vendégekből éltek?
A kérdésre Doroszlón így válaszolnak:
– Kérdezzék Holló Róbertet, a falu elnökét, ő mindent tud erről!
És valóban, Holló Róbert, a helyi közösség tanácsának elnöke részletekbe menően el is meséli, mennyit haladt a falu, amióta tíz évvel ezelőtt az olasz arisztokrata felfedezte magának Doroszlót. Pedig Hollóéknál a családi ház (ami egyben a helyi Nagyrét szövetkezet székháza is) nagy teraszán ülve, és a jövő-menő gazdákat látva az ember úgy gondolná, nem kellenek ide olasz vadászok, mert olyan erős itt a mezőgazdaság, hogy abból mindenki szépen megélhet.
– Meg is élhet, ha összefog a család, főleg az olyan nagy, mint a miénk – ezt Holló Regina, a falu első emberének a felesége mondja, és meg is értem, hogy a családot emeli ki, hiszen ő személy szerint három szép legény, a 24 éves Róbert, a 23 éves Ronald és a 22 éves Roland boldog édesanyja. – Doroszlón 17 év után mi voltunk az első házaspár, akinek három gyereke lett. Igaz, a férjem szerbmiliticsinek mondható, ők voltak a szomszégos faluban az egyetlen magyar család, és mivel az édesanyja doroszlói, hát könnyű volt ide csalogatni. Akkoriban a három gyerek majdnem szégyennek számított, de azért a mi példánkat csakhamar mások is követték, úgyhogy most már több 3-4 gyerekes család is van a faluban. Például Csernicsek Józseféknél, Horváth Lajcsiéknál, Albrecht Gyuláéknál, Szalai Ferencéknél, Holló Antaléknál...
– Holló Antal a bátyám, náluk most már 5 gyerek van, nagy a családunk – veszi át a szót a férj. – Mondjuk is, hogy doroszlói búcsúkor ősszel kihúzzuk a nagy asztalt és január 20-áig, a legidősebb fiam szülinapjáig nem is csukjuk össze. De egyébként is sokan járnak hozzánk, szoktam is mondogatni, hogy ha egy nap nem néz be hozzánk legalább 20 ember, akkor utána kell néznem, mi van, nem haragszik-e rám valaki? Másrészt, sajnos, a doroszlói legényekkel baj van, mert nem akarnak nősülni. Néhányan azonban letették a javítóvizsgát, mert olyan asszonyokat vettek feleségül, akik két-három gyerekkel költöztek Doroszlóra.
Ha marad ez az irányvétel, akkor talán megmarad a faluban a magyar iskola. Merthogy az egykor – szó szerint egy-két kivétellel – színmagyar faluban ma az 1800 lakos között 55 százalék a magyar és 45 százalék a (menekült) szerb, az iskolában pedig 5–10 fős magyar osztályok létesülhettek külön minisztériumi engedéllyel, s csak így maradt meg a nyolc osztály a faluban.
És ha már a beszélgetést Hollóéknál a családi összefogással kezdtük, mutassuk is be, a Nagyrét szövetkezet mit hoz a konyhára:
– A szövetkezet 14 paraszt összefogásával született, most 22-en vagyunk. Az egész az ADF amerikai alapítvány támogatásával indult néhány évvel ezelőtt. Akkor már tizenpár éve elnök voltam Doroszlón, összehívtam az embereket, és három nap alatt megcsináltuk a szövetkezetet. A szövetkezet által szerezzük be a gazdálkodáshoz szükséges dolgokat és a megtermelt árut is általa értékesítjük, természetesen kedvezményesen. A mi példánkra azóta negyvenvalahány szövetkezet létesült Vajdaságban, Doroszlón is van összesen négy, pontosabban egy állami meg három magán. A mezőgazdaságból szépen meg lehet élni, persze azelőtt elég volt 17 hold, de azok az idők elmúltak, most legalább 100 holdra van szükség. Személy szerint én rendőr voltam, évekig napközben dolgoztam, éjjel meg titokban a földet műveltem. Akkor hagytam ott a rendőrséget, amikor a fiaimat Magyarországon, Baján írattam középiskolába. Ez a milosevici háborús időkben nem tetszett a feletteseknek, otthagytam hát a rendőrséget, és most a földből élünk. A gyerekeket is a föld felé irányítottam, bár a középső cukrász szeretett volna lenni. Be is fejezte a cukrásziskolát, de családi gazdaságunkban most ő vezeti a disznótenyésztést. A gazdaságban mind a három fiamnak megvan a maga feladata. Kell is a fiatalos lendület, mert hamarosan egy holland projektum alapján 100 anyakocát kapok, egy holland fajtát, és itt lesz a nukleuszfarm, vagyis itt tenyésztjük az anyaállatokat. Parasztgazdaságunkat bejegyeztettük, és így hitel felvétele is lehetővé vált: a farm 70 000 eurós hitellel és donációval épül. Nagy tapasztalatom van már, bele merek vágni!
Most minden csendes, pedig voltak tervek...
Doroszlón az olasz gróf is bele mert vágni egy olyan elképzelésbe, amellyel a háborús években a környező helységekben – állítólag Szerbmiliticsen és Regőcén – is próbálkozott, de nem talált hozzá megfelelő embereket. Doroszlón megtalálta és a lakosság is szépen fogadta. De hogyne fogadta volna, hiszen sorra vásárolta fel a lakatlan, omladozó vagy éppen kiürült házakat, és az eredeti állás szerint felújította őket. És persze a felújítás során munkát kaptak a helyi kőművesek, ácsok, festők, vízvezeték-szerelők, kétkezi munkások, újabban pedig sokan mások is, hiszen ahogy a falun keresztül haladó főút mentén elkészültek a házak, egyre több vadász is érkezett...
– Sokat jártam hozzá, nemrégiben is azt mondta, a fele úton van terveinek megvalósításában – folytatja Holló Róbert. – Eddig 17-18 romházat adaptált, gyönyörű, ahogy meghagyta a népi stílust és csak a fürdőszobákat alakította a lehető legmondernebbre, amelyekben a jakuzitól kezdve minden van. Az első években nem segítette a falut, de az utóbbi három évben nagyon sokat adott ennek a közösségnek. Három évvel ezelőtt, amikor Doroszló fennállásának 250. évfordulóját ünnepeltük, ő látott vendégül 300 embert. Ez volt az első lépés. Azóta rendezte a szeméttelepet, 500 euróval segítette tavaly a tűzoltóegyesület 100. évfordulójának a megünneplését, a kisiskolásokat beengedi fürödni a medencébe. A helybeliek az építkezések során mindig szépen kerestek nála, de más munkákra is mindig volt nála 5-6 személy.
– A gróf arra számított, hogy Zomborban megnyílik a civil repülőtér, és akkor majd rengeteg embert tud idehozni – tér át a falu elnöke a további tervek ismertetésére. – Tervbe volt Európa e térsége legnagyobb golfpályájának a kiépítése: ez egy 24 lyukú, 170 hektár területű pálya lett volna, már ki is néztük a Doroszló, Gombos, Szerbmilitics közötti szikes területet. Nemrégiben fejezte be a lovardát, és akart még emellett olimpiai medencét, két teniszpályát, kosárlabda- és röplabdapályát is építeni.
Meg is nézzük – csak kívülről – a lakosztályokból álló parasztházakat, belülről pedig a Zmaj utcában nemrégiben két házban kialakított lovardát. Mint megtudom, a házakat átlag 4000 euróért vette meg, de így is 50 százalékkal többet fizetett értük, mintha helybeli lett volna a vásárló. Startban tehát olcsóak voltak a házak, de az átépítés cseppet sem lehetett az. Ezért is mondják sokan, hogy a becslések szerint D’Emileo gróf mintegy 3 millió eurót épített be Doroszlóba.
– Nálunk szabad vadászni a fürjekre, galambokra. Ő azonban az előírások és törvények változásaira gondolva azt is tervezte, hogy létrehoz egy fürjtenyészetet is, éppen a napokban kereste a megfelelő telket. Szerintem az volt a baj ezzel a szállítmánnyal, ami miatt előállították, hogy nem volt állatorvosi engedélye, de ezt azért nem szerezte be, mert az olaszok csak feldolgozva engedik be a szállítmányt, a feldolgozáshoz pedig nem voltak meg a szabvány szerinti feltételek. Ezért is volt tervben egy „madárvágóhíd” építése is. Szerintem sokat veszít a falu, mert sokan jöttek hozzá nemcsak Európából, hanem még Ausztráliából is. Sajnos, mivel színmagyar falu voltunk, 50 év alatt semmi sem épült Doroszlón, és a világháború óta ő volt az első, aki befektetett itt. Pedig ez a falu megérdemli a figyelmet, hiszen nagyon dolgos emberek lakják. Gyűlésre, megbeszélésre nem jönnek, de ha szólok, hogy dolgozni kell, 40 embert azonnal össze tudok szedni – összegez Holló Róbert.
Szitás Károly ács, ő is sokat dolgozott a gróf építkezésein:
– Szerintem nem lenne jó a falunak, ha becsukná a vállalatot, kellenek a vadászok a munkalehetőség miatt is, meg a falu fejlődése szempontjából is. A munkánkért mindig pontosan fizetett. Kereseti lehetőséget adott az embereknek, a történtek után most tizenvalahány embernek felmondott. Sajnálom őket.
A munkában maradt szerencsésebbek közé tartozik Takács József, az egykori traktoristából lett lovász, aki nagy szeretettel gondozza a szép lipicai lovakat, amelyek sajátos kiegészítői ennek a grófi birtoknak. A lóistállók céljaira két családi házat vett meg, a lakóépületeket is szépen visszaállította eredeti állapotukba, még a nádtetőről is gondoskodott, az istálló mondernségéről viszont csak annyit, hogy itt még olyan kabin is van, ahol a lovakat zuhanyozó alatt fürdetik.
– A feleségem is dolgozik, de azért kell a családnak az én keresetem is – mondja szűkszavúan Takács József, de annál szívesebben mutatja meg a kitéglázott udvart (amely úgy készült, hogy mindent lebetonoztak, és a betonba állították élével a téglákat), a karámot és a csatornára lehúzódó kertet. Az udvari kis épület (régi lakói tán nyári konyhának használták?) a maga kecsességével eleve jelzi, hogy a tulajdonos ad minden részletre. Hát még a kocsiszínben várakozó két parádés fiáker!
– Ezeket az olasz vadászok használták?
– Á, nem, a grófhoz sok magas rangú ember jött Belgrádból, s mindig magukkal hozták a feleségüket, s az asszonyok szívesen kocsikáztak a fiákeren a faluban – meséli a lovász, aki azt sem mulasztja el, hogy megmutassa a gróf gyűjteményét:
– Nem volt olyan régi használati tárgy, félredobott szerszám, amit a gróf fel ne vett volna és meg nem őrzött volna.
Dautbegovics Rozália nyugdíjas lapterjesztő egyike azoknak a falubelieknek, akik csak távolról látták a grófot:
– Aranyos kis emberke volt. Barátságos, kedves és egyszerű. Nem beszélte a nyelvünket, mindig tolmáccsal járt és egyszerűen viselkedett – mondja benyomásait Rozika asszony, aki nem tagadja, hogy a gróf távozása után más lett Doroszló:
– A falut sok tekintetben éltette a jelenléte, elég, ha csak a vendégek számára történő bevásárlást említem. Ebben az országban sok minden megtörténik, ami felett szemet hunynak, mást meg felfújnak. Szerintem, ha vétett a törvény ellen, akkor meg kell büntetni, de nem lenne szabad odáig menni, hogy a vállalat felszámolására kényszerüljön. Ebben a faluban az elmúlt tíz évben szinte minden elveszett, s most újra kezdett élni a falu. Én csak becsülni tudom azokat az embereket, akik teremteni, fejleszteni akarnak. Kár lenne megakadályozni őket.
FRIEDRICH Anna