Sírva temették a nagybőgőt

Doroszlói farsangi szokások

     Január 6-ával, vagyis vízkereszt napjával bezárul a karácsonyi ünnepkör, s kezdetét veszi a farsangi időszak, a bálok és a farsangi ünnepkörhöz tartozó szokások, mulatságok felelevenítése. Vízkereszt, illetve a háromkirályok napján bontásra kerül a karácsonyfa, amit mi, gyerekek legalább akkora izgalommal vártunk, mint a karácsonyfát hozó Jézuskát, mert most már megehettük a szaloncukrot és más egyebet. A szentmise után a templomi énekkar átment a parókiára, ahol a plébános úr megszentelte a házat. Az ajtófélfára krétával felírta a királyok nevének kezdőbetűjét: G. M. B., amiből mi, gyerekek tréfából azt olvastuk ki, hogy: Gáspár, menj boré! Fábián és Sebestyén napján, január 20-án anyám „szalagos” fánkot sütött, de sok más házban is így volt, hogy a nyári zivatar ne sodorja le a háztetőt. Napjainkban nem a mulatozás és a vigadozás idejét éljük, így egy-két kivétellel a bálok is elmaradnak. Hangulat sincs hozzá, meg a lakos is egyre kevesebb. A temető csak nő, a falu meg kihal.
     Régente sok-sok bállal és lakodalommal csodálatos hangulatban telt el a farsang. A legtömegesebb – mintegy 200–250 fő részvételével – a magyar- és tűzoltóbál volt. Volt ezenkívül iparosbál, zenészbál, gerebenyező bál, narancsbál, szegénybál, utcabál, ifjúsági, vagyis leány- és legénybál. Megrendezésükre a Nagykocsma, a Papp-féle vendéglő, a Csárda, a Liba kocsma adott helyet, de se szeri, se száma a házakban megtartott batyubáloknak és a bandázók báljának. A szebbik nem a legszebb divét szoknyát öltötte a sok slingelt fehér péntőre. Éjfél után átöltöztek, megtette egy mosóselyem, vagy egy delénből készült szoknya is. A férfiak többsége „priccses” nadrágban, csizmában ropta a kállai kettőst. A teremben égő petróleum-, illetve gázlámpa nem egy esetben aludt ki a pergő szoknyák szelétől. Vacsorára a bográcsokban halat, bárány-, illetve űszőhúst rotyogtattak. A friss csárdást nagyon meg kellett rázni, hogy nagyra nőjön a kender. Az ifjúsági bálban a legény, a kiszemelt lánnyal való előzetes megbeszélés után, a lány szüleinek a beleegyezését is kérnie kellett. A vacsora árát a fiú fizette, ennek fejében a lányok hozták a süteményt, amivel a vacsora után a gardemamákat is megkínálták, akik viszont egy-egy tábla csokoládéval kedveskedtek. Az ilyen báli „találkozások” számos esetben boldog házassággal végződtek. – A „hosszú” farsang idején még a csúnya lányok is férjhez mentek – mondja Zámbó Julianna. – Újévkor a Papp-féle kocsmában elkezdődött a tánc, vasárnap esténként oda jártunk táncolni egészen farsang harmadnapjáig, vagyis a nagyböjt kezdetéig. Ezen az esten aztán volt minden. A legyénynek, már akinek volt „szeretője”, illő volt táncra kérni a jövendőbeli anyósát. Meg is forgatta ilyenkor a gardemamát, csak úgy pörgött a szoknyája. A harangozó 11 órakor, a templomkulcsokat a kezében csörgetve megjelent az ajtóban, és bejelentette, hogy megy harangozni, minek utána éjfélkor kezdetét veszi a nagyböjt, tehát véget kell vetni a táncmulatságnak. A legények a vödörbe előre elkészített hamuval „hamvazták” be a lányokat és az asszonyokat, vagyis a gardemamákat (volt belőlük vagy négy sor), hogy elűzzék a gonosz ördög szellemét, mert úgy tartották, hogy éjfél után elszabadulnak az ördögök. A hamuzást söprűvel végezték, s akire valamilyen oknál fogva „pikkeltek”, az aztán ráfizetett. Csupa hamu volt az egész ember. De erre már fel voltunk készülve, farsang keddjén nem öltöztünk parádésan, ezen a napon ciccruhába/szoknyába öltöztünk, azt másnap kimostuk, s már rendben is volt minden.
     A legények az éjféli harangszó előtt a zeneszónak húsvétig való szünetelése miatt jelképesen „eltemették” a nagybőgőt. A kocsma közepén, mint a tetemet, két székre tették, egy nagy kendővel letakarták, s mintha siratták volna, zsebkendőt tettek a szemükhöz. Másnap, vagyis hamvazószerdán elmentünk a templomba, ahol a mise után a plébános hamvazott meg bennünket, amit manapság is megteszünk.
     – A további farsangi napokban, hetekben pedig sok lakodalomat, ennél is több bálat rendeztek farsangkor. A fiatalok, az iskoláskorúak citerába jártak. Egy harmonika zenéje mellett a gyerekek ott tanultak meg csárdást járni, keringőzni, tangózni. Hét közben varróba jártunk a rokonokhoz. Mi lányok/asszonyok kézimunkáztunk, kötöttünk, hímeztünk, kenderből fonalat fontunk. A vastagabból szőlőkötöző lett, a vékony szálúból pedig vászonlepedő, amit a Séni takács szőtt meg. A férfinépség kártyázott, közben a tavaszra esedékes munkálatokat beszélték meg – meséli Rozi néni, majd így folytatta: – A bandában vagy varróban pattogatott és főtt kukoricát ettünk, volt, amikor csörgefánkot, máskor meg linzert sütöttünk, az volt a legkapósabb. Az emberek nagyon örültek annak, ha az ereszről hosszú jégcsap lógott alá, mert akkor nagy csöve lesz a kukoricának. A szőlősgazdák azt mondták, „Ha csorog a Vince, tele lesz a pince”, de úgy is mondták „telik az icce”. Farsang vasárnapjára kocsonyát főztek, amit szerdáig, a nagyböjt kezdetéig el kellett fogyasztani. Hamvazószerdán ebédre sóba-vízbe babot főztek, a módosabb családokban halpaprikást ettek, volt, ahol a Mosztonga medréből kifogott csíkból készítettek finom eledelt. A nagyböjtben a pénteki nap húsmentes volt. A hiedelmekkel kapcsolatosan az idősebbek többek között még azt is mondták, hogy „Elmúltak a farsangnapok, örömet és bút hagyott” – mondta beszélgetésünk végén Samu Rozália.

DAUTBEGOVICS Zoltán