DOROSZLÓ címere. Bővebben a főoldal alján az ÚJDONSÁGOKBAN!!!
English version Srpska verzija
 
- Jószomszédság
- Státustörvény
- állampolgárság
- Millenniumi írás
- Vajdaság
- Testvérfalvak:
     Dávod
     Rém


KOVÁCS ENDRE:
A DOROSZLÓI NÉPVISELET KIALAKULÁSA

Doroszló, mint település a mostani helyén Új-Doroszló néven jelenik meg ismét a XVIII. század elején.

Az új telepítés során Zala, Somogy, Komárom és Vas megyékből százötven magyar, katolikus családdal telepítették a falut. Később, 1763 után birodalmi németekkel növelték a falu lakosságának számát. Az ide települtek mint szabad jobbágyok, kedvezményben részesültek. Az itt talált szerb lakosság a szomszédos Szilberekre (Backi Brestovácra) költözött.

Megindult a több megyéből hozott, ugyanazon a nyelvet beszélő település népviseleti kultúrájának a kialakulása. A később érkezett németek aránylag kevés száma hamarosan beleolvadt az itt talált magyarságba, de csak nyelvileg. Népviseletük is csaknem azonosult a magyarokéval. A különbség az alapszínek alkalmazásánál jutott különösképpen kifejezésre amíg a magyarság a zöld színt tartotta magáénak, náluk az égszínkék dominált.

A környező települések közül, nyilvánvaló a kölcsönhatás a gombosi népviselettel.

A századforduló előtti kommunikációs eszközök hiánya az egymásra utaltságig hatott Gombos és Doroszló, határával egymást érintő két magyarlakta közösség népviseletének a kialakulására.

Habár a két falu népviselete a megtévesztésig hasonló, mégis vannak eltérések.

A MAGYAR NÉPVISELET ELEMEI

Írott emlékkel sajnos nem rendelkezünk, amiből utalhatnánk Doroszló XVIII-XIX. századbeli népviseletére. Csupán az öregek visszaemlékezése alapján sikerült. megközelítően következtetni ennek az időszaknak az anyagára.

Nehezen megoldható a népviseleti anyag egyes időszakok szerinti felosztása, éles határok hiányában. Egyazon időszak módosabb lakói hamarabb veszik fel az új minőségi, majd formai változásokat szegényebb társaiknál.

Mivel a ruhadarabok és a hajviselet lényeges vonásaikban országszerte megegyeztek, jóllehet, hogy a más vidék régebbi adatai vonatkoztathatóak Doroszlóra is. Annál is inkább, mert a rendelkezésre álló ruházati cikkek alapanyagai vidékenként azonosak voltak.

A XIX. században a férfiak haja hosszú volt, s ezt különböző módon tűzték fel vagy fonatokba fonták. A fiatalok csak viszonylag ritkán viseltek rövidre vágott hajat. Ezért "szakajtóban nyírt haj"-nak is nevezték, mert úgy vágták egyenesre, hogy a fejre mértékül szakajtót borítottak.

hosszú haj csak 1848 körül kezdett kimenni a divatból, amikor a besorozott parasztok haját levágták.

Igen szerették a bajuszt is, amelyet hosszúra növesztettek és hegyesre pödörtek. Szakállat ritkábban viseltek. Fejükre a XIX. század elején posztószerű anyagból készült magas hengerszerű süveget tettek, ezt 1820-1830 körül kiszorította a nagykarimájú kalap. Viseltek még alacsony, kis felálló karimájú pörge kalapot is. Munkára népszerű volt a szalmakalap.

Az ingnek keleti módra egyenes, téglalap alakú eleje, háta és egyenes téglalap alakú, a kéznél sokszor keleti módra hosszabb ujja volt. Gallérja sem volt, a hasíték egyszerű madzaggal kötődött. Az ujján nem volt kézelő. A XVIII. században és a XIX. század elején a hosszú inget a nadrágon kívül viselték és széles bőrövvel szorították le. De már a XVIII. század közepén rövid derekú, inget kezdtek hordani, s ez a XIX. század derekára igen divatossá vált a tiltó rendeletek ellenére.

Az alsótestet vászonból gatya fedte. Szabásvonalai ennek is keletiesen, derékszögűek voltak. A szegényebbek télen két gatyát húztak egymás fölé. Az igen szegények néha munkára, vagy hideg időben sűrű szövésű vászonból készült és vastag vászonnal bélelt kabátot és nadrágot viseltek.

Doroszlói anya gyermekével (1913)

Amikor az ing ujja a széles gyári vászon miatt bővülni kezdett, bővült a gatya szára is, annyira, hogy inkább bő rakott fehér szoknyának látszott. Először és nagyobb mértékben természetesen az ünnepi ing ujja és az ünnepi gatya szára bővült. Díszítésül alul kirojtozták, a ráncából kilógott a dohányos acskó a pipadohánnyal.

Lábbeliként a különböző formájú bocskort, később csizmát viseltek. Régiesebb a bocskor, amelyet a pásztorok sokszor maguk készítettek, cserzetlen vagy cserzet szőrös vagy szőrtelen bőrből. A bocskor egylábas volt, tehát ugyanazt a darabot tetszés szerint lehetett jobb vagy bal lábon viselni. A bocskort nyáron egyszerűen a mezítelen lábra húzták, hidegben ronggyal csavarták be a lábat.

Papucsot is viseltek hétköznap. A papucs is egylábas volt.

A csizma török eredetű lábbeli, a parasztsághoz a XVIII. században, illetve a XIX. század elején került. A magyar csizmát a fordított - varrott talp mellett az elől emelkedő szártető és a szárak oldalvarrása jellemezte.

A bőrruhák színe az egész magyarlakta területen azonos, régi darabok mindig fehérek, az újabbak sárgásbarnák.

A vászonból és bőrből készült holmik mellett a múlt században igen kedvelt ruhadarab volt a szűr, amelynek anyagát kezdetben szintén a nagy kiterjedésű állattartás adta.

Szűrposztóból a szűrön kívül többféle ruhadarab készült, így a hosszú ujjas mente és a rövidebb dolmány, sőt néha a mellény is. Ezeket a ruhadarabokat néha piros szegéllyel díszítették. Szűrposztóból zsinórdíszítésű nadrágot is szabtak.

Szűrt csak férfiak viseltek. Bár ujjas, ruhadarab, nem volt szokás felölteni, elől sem gombolódott, csak vállra vetve viselték.

A vászon, bőr és szőr ruhák régebben nem gombbal, hanem madzaggal, illetve kapcsokkal záródtak.

A gyáripar fejlődésével a XIX. század második felében elszaporodtak a gyári anyagból készült ruhadarabok, természetesen főleg a gazdagok ruhatárában. Nagyon népszerű volt a kék posztó, amelyből először mellény, majd dolmány, mente és végül nadrág készült. A múlt század végén viseltek egy széles szárú nadrágot, amelynek oldalát színes posztócsík és lapos rézgombsor díszítette.

A falubeliek még emlegetik a bársony-nadrágot, aminek az volt a tulajdonsága, hogy mindkét oldalátlehetett viselni ha kifordították. Ugyanígy emlegetik azt az időt is, amikor a falu összes szegénylegénye egy nadrágban esküdött, amit erre a célra béreltek, mert nem volt pénzük megvásárolni.

A kék posztót a századforduló körül, helyenként a századforduló után a fekete posztó váltotta fel. Felkapott volt a belőle készült rézgombos mellény, amit fehér gyolcsing tetejére húztak.

A női viselet elemei, alapvető ruhadarabjai a férfiakhoz hasonlóan nagyjából országszerte általánosak.

A lányok régen egy vagy két ágba fonva viselték a hajukat. Előbb középen, majd általában fordított T alakban választották el. A két fül között húzódó választékra merőlegesen, a homlok közepétől kiindulva még egy rövid választékot húztak. Az így keletkezett két hajcsomót gyakran felfelé pödörték, s e pödrött részt a tarkónál fonták egybe a hátsó hajjal. A lányok az így megfésült hajra ünnepélyes alkalmakkor pártát vagy koszorút tettek fel.

A házi kendervászonból készült ing eredetileg hosszú ujja vidékenként előbb vagy később, de mindenütt rövidül. A XIX. század folyamán, amikor a férfiingeket kezdték gyolcsból készíteni, a kendervászon női inget is felváltotta a gyolcs. Házivászon alsóneműt már csak a századforduló előtti öregek viseltek amit nehéz volt díszíteni. Sokszor az ing dereka még kendervászonból, ujja pedig vékony gyolcsból készült. Idővel az ingek helyett elterjedtek a polgárai viseletből származó blúzfélék, ezeknek vidékenként más és más a nevük.

Az alsótestet házivászon alsószoknya, a pendely takarta. Ez a magyarságlakta területek déli részén egyenes, derékba ráncolt, az északi részeken szabott és lefelé szélesedő darabakból állt. Fölötte szoknyát viseltek. A házivászon pendely és a felső szoknya közé egyre több alsószoknyát vettek fel. A paraszti szépségideálnak megfelelő, áhított formát nagyszámú szoknyával igyekeztek elérni. A szoknyák anyaga selyemkasmír, bársony vagy brokát volt, a köznapiak természetesen olcsóbb anyagból készültek.

A szoknyán kötényt viseltek, a paraszti takarosság elvének megfelelően a kötény alatt a szoknya mindig olcsóbb, silányabb anyagbál készült.

Az ing fölött bőr mellényt vagy szövött anyagból, selyemből készült pruszlikot viseltek. Az asszonyok a férfiakhoz hasonlóan ködmönt is hordtak. Szabása egyezett a férfiakéval de rövidebb volt annál és díszesebb.

A ködmön helyébe a múlt században kék vagy fekete gyári posztóból készült kabátféle lépett. Hasonlított a férfiakéhoz, róka prémmel díszítették s ezt mentének nevezték.

Habár a nők is sokhelyütt törökös csizmát viseltek, senki esem emlékszik arra, hogy a doroszlói nők valaha is csizmában jártak volna.

A DOROSZLÓI NÉPVISELET

Öregapáink idejében más volt a népviselet mint manapság. A legkorábbi adat, és egyben a leghitelesebb, megsárgult fotók alakjában maradt ránk századunk első éveiből, amikor divatba jött a fényképezkedés. Luxusból csak a módosabbja állt kamera elé, amikor házasodott. A szegényebbek kényszerből: kivándorláskor mielőtt hajóra szóltak, vagy mielőtt a világháborúba mentek, hogy maradjon legalább emlék.

Az öregebb férfiak hajviselete rövid, alacsony pörge kalap, hosszú bajusz, fekete mellény, fehér bő ujjú ing, bőszárú gatya, keményszárú csizma emelkedő szártetővel. Télen báránybőr subasapka, vállukra földig érő subát terítettek. A falu módosabb gazdái már fekete posztóból készült zakót viseltek, szűkszárú magyarnadrágot, keményszárú fekete csizmát. Fekete, vastag posztóból készült báránybőr béléses télikabátjukat dakunak nevezték.

Népviselet 1912-ből

A pörge kalap merevsége miatt azt a látszatot keltette, mintha vasból lenne, azért a fiatalabbak, inkább maradi felfogásuk mint kalapviseletük miatt vaska1aposoknak nevezték az öregeket.

A fehér ing gyolcsból készült gallér nélkül, vagy igen keskeny gömbölyű gallérral, hosszú derékkal, amit vagy a nadrágba kötöttek, vagy pedig a gatya fölött viseltek, bő ujjal, kézelővel.

A széles gatya gyolcsból készült bő szárral, alul kirojtozva, hossza fél lábszárig ért, korcába húzott madzaggal kötötték ráncba derékon. Gatyába jártak még misére meg kocsmába is.

A mellény, amit az ing tetején viseltek, fölig csukott volt egy sor fényes rézgombbal, keskeny felálló gallérral. A feszes magyarnadrághoz fehér kapcát meg fekete bőrpapucsot húztak. Vasárnap délutánonként így mentek a faluba.

A bőrpapucsot alighanem a falubeli németektől vették át, mert előbb azok vise1ték. Csúfolták is érte őket, mert azok futáskor felkapták papucsaikat és úgy menekültek üldözőik elől.

A zakó elől öt pár zsinórral gombolódott, ujján vitézkötéssel. Néha zsinórral szegték a zsebeket és körül is zsinórt tűztek rá díszítésül. A felső gallért néha plüssel vagy szőrmével díszítették.

A magyarnadrág két oldala zsinórral volt díszítve, elől slicc helyett kiskapus volt, amit szintén zsinórral szegtek. A két szár felsőrészén vitézkötés, felette ferde kivágású, zsinórral díszített zsebek. A módosabbja béléssel csináltatta, így a térde nem nyúlott ki olyan hamar. A nadrág alsó szárára "kengyelt" varrtak, hogy ne csússzon fel, amikor a lábukra csizmát húztak.

A legényeknek, fiatal embereknek kicsi pörge bajuszuk volt. Fejükön magas pörge kalapot viseltek, domború tetővel. Ingjük gallérja slingelt, elején is két sor slingeléssel, kivarrással, a kivágása köldökig ért, apró gyöngyház gombokkal gombolódott. Divatos volt a merkü1ésse1 díszített ing, amit színes cérnával varrtak ki.

Nadrágjuk már slicces. A fekete és kék posztó mellett, később zöld színű spriccelt, csíkos bársonyból készült. Szabása sokáig maradt a régi, a zsinór díszít és lassan elmaradt.

Az ing tetejére előbb csak színes, sima bársonyblúzt, jaksamicit vettek fel. Később ennek a tetejére fekete zsinórral díszített piros, bársonypruszlikot viseltek és ünnepnap délutánként abban járták a falut.

A nők viselete is sokban különbözött a maitól. Régente a fiatal lányok hajviselete a pödricske volt, az öregebbeké koszorúba vagy kétoldalú kontyba volt fonva, vagy egyágúra fonták a végén szép sudárral, színes pántlikával átkötve.

A menyecskéknek közép választékuk volt.

A nagylányok hajukban rózsás pántlikát viseltek. Hajukat koszorúba fonták és előbb fekete pántlikát tettek, amit alul úgy kötöttek masnira, hogy elől nézetből kilátszom két feketefü1. A fekete tetejére pedig, ügyesen hogy jól eltakarja, rózsás pántlikát kötöttek, úgy hogy hosszan lelógjon a hátukra. A lelógó szalagokra díszítésül pillangót is varrtak. Ezt lekötőnek nevezték.

A lányok haját ünnepi alkalmakra befonták két hajra piros-zöld vagy rózsaszín-zöld selyemszalaggal, háromágú fonással és felkötötték koszorúba. Az egészet átfogták színes szalaggal amit főkötőnek neveztek.

A főkötő a lekötőt 1916 után kezdte felváltani. Amikor a lány férjhez ment és bekötötték a fejét, menyecske vált belőle. Haját kétoldalt kicsiná1ták, fejére díszes fityu1át tettek, ami még manapság is ékessége népviseletünknek, szimbóluma a női érettségnek. Anyaga selyem, divét, cicc vagy hasonló. Az öregebb asszonyok fityuláján mindig kevesebb a dísz, a legöregebbek már fekete anyagból dísz nélkül viselik.

A fityula (vagy konty) alatt a1sókontyot viseltek, ami egyszerű anyagból készült és vele kötötték át kontyba fésült hajukat. Ez inkább alsóneműnek számított és arra volt hivatva, hagy a drága fityulát megvédje az időelőtti elzsírosodástól.

Régen a fityulára nem varrták fel a díszt mint manapság, hanem egy színes szalagra sikket varrtak, amit aztán ügyesen a fityulára erősítettek. Hátul kötötték meg, a kötést a fityula fü1e takarta. Ez a dísz áthelyezhető volt másik fityulára és ezáltal olcsóbbá tette az öltözködést.

Fityulájuk tetejére díszes selyem vagy bársony fejkendőt kötöttek, alá fehér slingelt a1sókendőt tettek és úgy pászították, hogy az alsó darab slingelése ne látsszon ki. Egy vagy két csomóra kötötték.

A kendő elejébe keménypapír-csík betétet tettek, hogy keményen álljon. Kissé magasra tették fejüktől, hogy sátoros legyen, járjon alatta a levegő. Viselés után megkötve vették le a fej ükről. Fedetlen fővel csak a lányok jártak.

A habfehér smizli elmaradhatatlan kelléke a doroszlói népviseletnek. Gyolcsból készült, nyakon viselik gallér vagy inkább nyakék gyanánt. Gazdagon fodrozott slingelése félig eltakarja viselőjének nyakát. A legrégibb fotókon is fellelhető. Nemcsak a lányok, hanem régebben az öregasszonyok is viselték. A különbség az volt, hogy az öregebbek smizlijét keskenyebb slingelés szegélyezte, silányabb fodorral.

A lóggó a smizlit egészítette ki. Lelógó színes szalagokból állt ami a nyakéknek szánt különböző gyöngyök hátsó részére volt erősítve. Használata megmaradt napjainkig.

Felső testüket fehér gyolcsból készült ing fedte. Melltartót nem viseltek, az ing volt legintimebb alsó ruhadarabjuk.

A fehér vállfoltos ingben nyáron templomba mentek, meg táncra is. Rövid, szűk slingelt ujja színes szalaggal volt átkötve, elején két hosszanti slingelt fodorral, kivarrott rózsákkal. Közepén gombolódott. Derékban a szoknyába kötötték.

Volt még egy másik fajta is, amit merkűtt ingnek neveztek, szűk rövid ujjal, amit ugyancsak nyáron viseltek felsőruhának és derékon a szoknyába kötöttek. Elején két sor slingelt fodorral, merkeléssel belevarrt színes virágokkal és a viselőjének monogramjával díszítve. Különös gonddal kikeményítve viselték.

A mici felső ruhadarab volt. Elejét egy darabból szabták.

A pá1yhamicit az első világháború előtti időszakban viselték menyecskék - lányok egyaránt. Az öregeké sötétszínű anyagból készült. Béléssel készült ruhadarab volt, alája pruszlikot meg inget húztak. Derékban testhez állt, pereme féltenyérnyi szélességben kifeküdt a szoknyára. Téli ruhadarab. Ma már nem viselik.

A fehérmici gyolcsból készült. Nyári ruhadarab.

A pargetmicit hűvösebb időben viselték.

A tüledállót az ing tetejére húzták. Derékban elálló, mint a neve is mondja. Fölig csukott, elől két soron befűzött színes keskeny szalaggal díszítették, ujjai szűkek voltak. Elől középen gombolódott, kétoldali slingelt fodorral díszítették. Cicc, divét vagy bársony anyagbál készült. Az utóbbit bolti csipkével díszítették.

A b1úz testhez álló, derékban a faros szoknyára kifekvő ruhadarab, fölig csukott, gallér nélküli, eleje közepén végig gombolódott. A szoknyával azonos anyagból készítették, de szívesen megcserélték, mellben két sor színes szalaggal, közötte aranyos pillangóval. Ugyanez a díszítés vállpántszerűen hátul találkozott a vízszintes mellirányú díszítéssel. A fodrorkarimájú szűk ujjakra is ez a díszítés került. Használata megmaradt napjainkig. Az öregebbek blúza sötét anyagból készült, díszítés nélkül.

A slampos blúz eleje fölig csukott, gömbölyű gallérral, derékban testhez áldó, derékig érő, derékban gallérral (pánttal) szegett puhadarab. Elejére saját anyagából két hosszanti ráncot varrtak. Különféle vékony anyagból készítették, eleje az egyik oldalán patentokkal záródott. öregebb asszonyok még manapság is viselik.

A prusz1ikot felső ruhadarabként viselték. A karöltők és a nyak körüli rész kivágattak, derékig érő, selyemből vagy bársonyból készült díszes ruhadarab. Eleje fűzős vagy gombolós, színes szalagból készített fodorral díszítve. Elől két hosszanti fodor gallérszerűen fogta körül a nyakkivágást. A karöltők ugyanilyen fodorral, gazdagon díszítve ragyogó pillangókkal vagy rózsákkal, amit még a hátára is ráfestettek.

Használata megmaradt napjainkig.

A gyapjú trikót lányok és fiatal asszonyok viselték. Testhez álló, fölig csukott, hosszú ujjú, elől két sor díszes rézgombbal, kissé oldalt gombolódott. Elején tenyérnyi széles hosszanti csík cikk-cakkszegélyezéssel, vízszintesen elhelyezett és minden kétujjnyira változó színű csíkkal. Ugyanilyen széles a derékban levő és a szoknyára kifekvő hosszanti színes gerezdekkel díszített csík is. Falusi strikerek gyártották a falu ízlésének megfelelő színkombinációval. Manapság nem viselik.

Később divatban volt az előbb leírt gyapjú trikónak egy változata, nagyon leegyszerűsítve. Csak az eleje volt bordás, de így is nagyon hasonlított elődjére. Ma már nem viselik.

A gyapjú pruszlik falusi strikerek által készített ruhadarab. Többféle színváltozatban készült a falusiak ízlésének megfelelő színekből kombinált bordákkal. Még manapság is viselik.

A se1yemkendőt blúz vagy tüledálló tetejére vették fel. A nagyvirágú kendőnek hosszú tarka rojtjai voltak. Gyárilag készült ruhadarab. Használata megmaradt napjainkig.

A nagykendő gyapjúból készült házilag. A falubeli kötők is gyártották, mert keresett cikk volt. Színe váltakozott pirostól meg zöldtől a feketéig, korosztály szerint. Még manapság is viselik.

A bekecs egyike a legrégibb női ruhadaraboknak. A XIX. század utolsó felében volt divatban, de még az 1920-as években is tehetett látni öregasszonyokat akik viselték. Fekete posztóból készült, báránybőr béléssel. Gallérja nem volt, helyette köröskörül két-három ujjnyi asztrahánbőr imitációval volt díszítve. Derékban testhezálló volt a szabása, szélesen kifeküdt a szoknyára.

A módosabb öregasszonyok szabattak maguknak fekete plüss kabátot, ami derékban karcsú, széles alsórésszel ami deréktól hirtelen bővült és szépen kifeküdt a széles szoknyára.

Alsótestüket egy rövid alsószoknya fedte, csipke vagy cakkni díszítéssel, amit pöndö1nek neveztek. Ez volt öltözékük legintimebb ruhadarabja, mert bugyit nem viseltek.

A legalsó szoknya volt a legrövidebb és nem volt rajta fodor. A felette levők egymásutánban kétujjnyival hosszabbak voltak. Mindegyiken volt slingelés vagy csipkedíszítés és habfehérre voltak kikeményítve, kivasalva. Ez mind gyolcsból készült, egyenes szabással, derékban gallérral beráncolva, egy gombbal erősítették derekukhoz.

A pöndöl után 4-5 fodros pöndöl következett de ezeket csak péntőnek nevezték. A kikeményített fodrok arra szolgáltak, hogy a szoknya jól szétálljon, viselője faros legyen. Ezután következett még egy fe1sőfehérszoknya, ami egyben a leghosszabb volt, slingeléssel, fodor nélkül, ami kilátszott a felsőszoknya alól, dísze volt a paraszti öltözéknek. Később lett még egy a1sófehérszoknya is a fodrospéntők számának a rovására.

A fe1sőszoknya díszes szövet, divét, bársony, lisztér, cicc vagy más anyagból készült egyenes szabással, gallérral beráncolva, alul színes selyemfodorral szegve, az alsó szélétől egy tenyérnyivel feljebb két sor színes szalaggal körülvarrva.

A szoknyák régen hosszúak voltak, hogy a viselőjük bokája is alig látszott ki és alakra olyanok voltak mint a csibe-burító, fölül keskeny alul széles. A szoknyák hossza miatt nem volt szükség sem bugyira, sem farigóra.

Később, ahogyan a szoknyák rövidültek, megjelent a slingelt bugyi, amit hamarosan a legmodernebb szabás váltott fel.

A pöndöl később a szűkpéntő, nevet kapta és megjelent a farigó is. Az utóbbi különösképpen nyersezett többrétű, vastag fodorral ellátott ruhadarab és a többi szoknya hirtelen kiszélesedését van hivatva elősegíteni (fokozni).

A kötényt céljának megfelelően különféle anyagból készítették ciccből, selyemből, bársonyból, divétből.

Az ünnepi köténybe bélést tettek, hogy keményen álljon. A fityula meg a pruszlik után ez a legdíszesebb darabja az öltözéknek. Díszítésül rózsákat festettek rá, pillangót, élénk színű szalagokat, meg csipkét varrtak rá.

A plisszírozott kötény már később jött divatba az 1950-es években. A neki való anyagot zselatinba mártották és úgy ráncolták, majd varrással tartósították az apróra szedett ráncokat. A mostanában divatban levő színes pamuttal hímzett kötényeket nemrég óta viselik Doroszlón.

Régebben a doroszlói lányok merkűtt kötényt viseltek, amelyet drukkolás nélkül "fejből" komponáltak. Ünnepnapon a lányok kezükben mindig díszes, kivarrott slingelt zsebkendőt tartottak, összehajtva háromsarkosra, mellette egy szál rozmaring vagy más virággal. Orrtörlésre külön zsebkendő szolgált.

A fehérharisnya fontos tartozéka az ünnepi ruhatárnak. Viselték a fiatal lányok, de még a fiatal asszonyok is. Az öregebbeknél a beliner harisnya volt használatban. Színe váltakozott a pasztell rózsaszíntől egészen sötét színekig, ahogyan a korhatár emelkedett. Az öregek már fekete harisnyában jártak.

A lányok hétköznapra tarka csíkos beliner harisnyát húztak lábukra. Színe váltakozott, rózsaszínű alapon zöld-sárga-piros csíkokban. Harisnyájukat térd felett kötötték. A falusi kötők gyártották a falubeliek ízlésének megfelelően összeválogatott színekből.

Lábukon matt színű, az antilophoz hasonló ebellasztin cipőt, masnival díszített pánt szorította lábukhoz, ami gombbal kapcsolódott. Ilyen volt a mostani öregek öreganyjának lábbelije.

Később feketeszínű gombos meg csatos félcipőt viseltek, kétujjnyi magas, kissé hegyesedő sarakkal. A módosabbak lakkcipőt csináltattak, de volt kétgombos cipő is pántján színes szalaggal díszítve.

A komótcipő felsőrészét maguk az asszonyok készítették. Készült szövetből vagy bársonyból, színes keskenyszalag díszítéssel, de varrtak rá plüsst vagy asztrahánt is. Talpára a falusi cipészekkel vagy a bocskorossal varrattak bőrtalpat.

A pancus gyapjúból készült kötéssel vagy horgolással, bőrrel talpaltatták, de a lábbeli orrára és sarkára kapnit, vékony bőrből erősítést varrattak. A felsőrész színe a korhatárnak megfelelő világos, vagy sötét színű volt, néha díszítéssel, ami nem jellemző.

Az öregasszonyok kedvenc lábbelije még manapság is a feketeszínű melegcipő, amit falusi kötő gyárt kallózással, bőrrel talpalják.

Viseltek még bőrből vagy bársonyból készült piros színű, szegedisarkú papucsot is.

Az ékszer fontos és kiegészítő tartozéka a fiatal nők népviseletének. A folyton változó divattal ellenszegülve, már több mint hetven éve változatlanul megmaradtak a különféle nagyságú gyöngyök, melyek használati értéke felülmúlja valódi értéküket. Színük élénk és váltakozó ezüst, piros vagy zöld színű.

A lázsiás mint ékszer többé már nem látható. Nehéz, arany vagy ezüstpénzből készült, a szegényebbeké rézből, színes szalagon lógott viselőjének a mellére. Azt mesélik róla, hogy súlya miatt, amikor táncoltak és ugráltak, még a mellük is belefájdult, ahogyan a lázsiós folyton himbálódott.

A különféle gyöngyöket régebben a Máriaérem, vagy feszület egészítette ki, ami színes szalagon, arany láncon, vagy színes fémből készült lapos láncon viselőjének a keblére csüngött. Ezeket manapság vallási megnyilvánulástál mentes, aranyláncon függő, különféle figurák váltották fel.

Az aranyfüggők viseletének szokása napjainkig megmaradt. A különbség a formában van. Legelőbb a pogácsás függő, utána a kocsikerék függő volt divatban, közepében színes kővel, lecsüngővel.

Manapság különféle aranygomb, színes kővel díszített vagy aranykarika függőt viselnek.

Szépítőszert a mai értelemben nem használtak, mert az a lány akire azt mondták, hogy pomádézik, olyasmit jelentett, hogy azért teszi mert rászorul, nem áldatta meg a sors veleszületett szépséggel. Ha felégette a bőrüket a nap vagy kifújta arcukat a szél, tejjel, tejszínnel vagy tejföllel kenték magukat. Hajukat fejmosás előtt petróleumozták, amitől az megpuhult és olyan lett mint a selyem. Utána megmosták esővízben, vagy hólében, házi szappannal, száradás után baromfi vagy disznózsírral fényesítették.

Mindenkinek a kertjében volt bazsalikom meg szagos virágok, azt vitték kezükben meg bedörzsölték vele a bőrüket, hogy illatosak legyenek.

A falusi lányok, menyecskék ünnepi öltözetében van valami különleges, megmagyarázhatatlan, ami megbabonázza a szemlélőt.

Sokak által vitatott dolog ez, hiszen a paraszti öltözék nem kihívó, sőt takaros egyszerűségével rendre utasít. A széle péntők tudat alatti távolságot, megbecsülést, a hátul fellebbenő péntő pazar gyönyörűségével, természetes egyszerűségével lenyűgöz.

Ennek a titka a péntők kikészítési módjában a nyersezésben van. A nyersezett péntő makulátlan fehérsége és rugalmas keménysége az, ami a gyolcsból péntőt formál, megszólaltatja a slingeléssel díszített ruhadarabot.

A péntőnyersezés úgy történik, hogy forró vízbe bóraxot tesznek meg bolti keményítőt, vagy amit krumpliból maguk készítenek. Belemártják a péntőket és mielőtt azok megszáradnának, szárazra vasalják. A nevét onnan kapta, hogy nyers keményítőt alkalmaznak. Ugyanis főtt állapotban erre a célra nem alkalmas mert nem ad megfelelő keménységet.

ALKALMI VISELETEK

Vannak események, amelyek minden ember életében csak egyszer, vagy csak kevés esetben történnek. Az ilyen alkalmakra a szokástól eltérően szoktak öltözködni. A falu hagyománya szerint válogatják össze a meglévő ruhadarabok közül a megfelelőt. Ilyenkor a már meglevő öltözködési kellékeket az ünnep vagy alkalom céljának megfelelő kellékekkel, tárgyakkal egészítik ki.

Az alkalmi népviselet célja a kitűnés, a falu többi lakójának, a közösség többi tagjának tudtára adni viselője életében beállott változást, ami aztán a hagyományoknak megfelelő erkölcsi kötelezettséget von maga után. Maga az öltözék magától érthető mádon megszabja viselőjének hovatartozását is.

Esküvőre a menyasszony kétféleképpen öltözött, saját ízlése vagy belátása szerint.

Esküdhetett fehér ruhában ami régebbi szokás. A habfehér slingelt felsőszoknya tetejére sikált virágú kötényt kötöttek, bársony tüledállót vettek fel.

Később fehér selyem vagy grenadin blúzban és szoknyában. Hidegebb évszakban fehér gyapjú vagy beliner nagykendőben.

Választhatott színes öltözéket, gyönyörű sötétkék, barna, olajzöld vagy bordó színű bársonyszoknyát, meg ugyanilyen blúzt, vállára cifra selyemkendőt, hosszú rojtokkal.

A menyasszony haját, öltözéke színétől függetlenül, egyszínű színes szalaggal fonták be egy ágra. A szalag színe leginkább rózsaszínű volt, a haj végére pedig masnit kötöttek. Fejére nagyon szép menyasszonyi koszorút tettek, homlokára kifekvő és a koszorú tetején felálló sötétzöld levelekkel. A koszorú virágai fehér selyemből készültek, ezüst műszálakkal és apró gyöngyszemekkel díszítve. A szűzkoszorút hátul erősítették a menyasszony hajára. Elől a keblére széles mellkoszorút tűztek.

Memyasszony és vőlegény 1938-ból

A vőlegény íratkozástól esküvőig kalapja mellett üvegtollból készült díszes bokrétát viselt. Tréfásan úgy emlegették, hogy kicsúvázták, ami annyit jelent: a menyasszonyon kívül másnak szemet vetni rája tilos!

Amikor elérkezett az esküvő napja, a vőlegény fekete öltönyben, kalapja körül olyan koszorúval mint a menyasszonyé, egy pár lelógó hosszú színes szalaggal, ami a kalapjához volt erősítve, felső zsebében slingelt zsebkendővel esküdött.

A nyoszoló lányok esküvőre rózsás divétbe öltöztek, fejükön meg mellükön koszorúval.

A vőfények ruhája egyezett a vőlegényével. Kezükben rozmaring és művirággal díszített fokost meg csutorát tartottak, kalapjuk tetejét beborították a díszes művirágok, kalapjukról színes szalagok lógtak, zsebükben slingelt zsebkendővel.

Keresztelőre a komaasszony legszebb ruhadarabjait vette fel. Leginkább sötét színű bársonyba öltözött, a feje be volt kötve, vállára rojtos selyemkendőt vett fel. Előbb szép, rózsás fejkendővel, alatta slingelt alsó kendővel takarták le a kisbabát. Később szép pólyatakarót csináltattak selyembő1. A fiúgyermeknek világoskék vagy fehér, a kislányoknak rózsaszín masnit varrtak a pólyatakaróra díszítésül.

A komatálat a komaasszony vitte, szép cifra divét ruhában. Fejére a legszebb fityuláját tette, abba ment. A nagy kosarat amit vitt kihímezett és körülslingelt, négyszögletes takaróval takarta le. A süteményt tányérral együtt beleállította a négysarkos, slingelt ennihordó ruhába és a négy sarkán összefogta.

Avatóra egyszerűen és takarosan felöltözve, szépen kikeményített cicc szoknyában vitte kisbabáját az édesanyja.

Párosbálra a legszebb bársony meg selyemruhájukat öltötték fel, a kékselyem sikált virágút és mást. Vacsoráig abban táncoltak, akkor a szép selyemkendőt meg a drága felsőruhát, divéttel cserélték fel. Szokás volt éjféltájban újra ruhát cserélni. Ezeknek a ruhacseréknek két célja volt: menteni a drága ruhaanyagokat a vacsora esetleges ártalmaitól és firtatni a gazdagságot.

Szüretbálra csőszlánynak meg csőszlegénynek öltöztek a fiatalok.

A csőszlányok régen fehér felsőszoknyaban táncoltak. Későlob fehér grenadin szoknyában meg kötényben, aminek az aljára két sor, keskeny piros szalagot varrtak. Hajukat egyágra fonták, ami derékig ért, a végére piros masnit kötöttek.

A csőszlegények kalapjuk mellé árvalányhajat tűztek. Ruházatuk a csizma- vagy magyarnadrág, hosszú ing, bő ujjas és két sor piros szalagga1, keményszárú csizma sarkantyúval.

Gyöngyösbokrétára a legények úgy öltözködtek mint szüretbálra. A lányok erre az alkalomra színes ruhába öltöztek, hajukat színes szalaggal fonták koszorúba.

Szüreti mulatság

Templomi ünnepre a lányok Mária-lánynak öltöztek. Viseletük ilyenkor hófehér selyemből volt, fejükön díszes koszorúval, mellükön széles kék szalaggal.

Nagyböjtben, hamvazó szerdától húsvétig, elrakták cifra ruháikat és előszedték a zöldes meg kékes színűeket. Piros színt ekkor nem viseltek. Még a lányok is zöld és kékes színű pántlikával fonták be a hajukat.

Gyászkor fekete ruhába meg fehér ingbe öltöztek. Erre az alkalomra még a fiatal menyecskék is fekete fityulát fettek a fejükre. A lányok haja fekete pántlikával volt befonva.

Kapcsolódó oldalak:
Kétbodonyi népviselet


 
 
 
A honlap 1024x768-as felbontással, 24 bit színárnyalattal és Internet Explorer 6.0-val a legélvezhetőbb.
Első megjelenés: 1999.07.14.
Utolsó frissítés: 2020.04.15.

Köszönetnyilvánítás
 
hosting/sponzor: VAJDASAG.HU
Böngésszen!
©Webmester: Dr. Samu Krisztián   
Honlap statisztika:
eXTReMe Tracker