DOROSZLÓ címere. Bővebben a főoldal alján az ÚJDONSÁGOKBAN!!!
English version Srpska verzija
 
- Jószomszédság
- Státustörvény
- állampolgárság
- Millenniumi írás
- Vajdaság
- Testvérfalvak:
     Dávod
     Rém



DOROSZLÓ ŐSI NÉPI FOGLAKOZÁSAI

Falunk ősfoglalkozásainak legfőbb meghatározója. a természet adta környezet, melyben Újdoroszló telepesei találták magukat.

A Mosztonga hatalmas árterületei, a Csikászó és az erdő falunk szegényebb lakóinak régtől fogva szűkös, de gondatlan életet biztosítottak.

A múlt század végefelé még virágzottak Doroszlón az ősfoglalkozások, melyei közül a halászat állt az első helyen. Herman Ottó: A magyar halászat könyve című művében a következőket írja róla:

A Mosztonga menti magyarság - leginkább Doroszlón - ekkor "pipáló" halra jár. Ladikja mindössze ládaszerű. Finomra kihegyezett, éles szakás, négy-öt ágú szigonya hosszúlécre van erősítve, úgy hogy a léc lapja a szigonyéval összevág. A halász a szigonyt vízszintesen tartja, a ladikot állva, lassan tologatja. Állva azért, hogy nagy szemköre legyen. Amint megpillantja a vízen azokat a köröket, biztos szemmel kiméri a távolságot és az irányt, s úgy dobja a szigonyt, hogy lapos oldalával siklik a vízen s csak a vasa jár kissé a színe alatt, fején vagy nyakszirten vágva így a halat. A rozoga ladikján dobásra álló, élesen figyelő Mosztonga-szigonyos a szebb halászképek közé tartozik.

- Egészen sajátságos, eddigi kutatásaim szerint egyedülálló a Mosztonga mocsárban dívó, leginkább pedig kárászra szolgáló igazi dobvasra, melyet Doroszló falu magyarsága készít és kedvel.

- A Mosztonga-halász ,a csukavarsánál sem tagadja meg furfangját ennek is elől-hátul készít vörcsököt. Ez a varsa válogatott fűzvesszőből nagy gonddal van kötve, vörcsöke kijár.

- Alig képzelhető víz, amelynek a hala jobban rászorulna a víz eleven, részére, tehát a felsőbb színre, mint amilyen a Mosztonga vize, mely rendkívül hínáros, hozzá széles vidék kender áztatója s ezért a halat mindig felszínre kergeti.

A csík-halászatot a Mosztonga medrébe ásott DTD csatorna szüntette meg. Amióta elkészült, a Csíkászó, teljesen kiszáradt.

Régen, akinek ladikja volt és engedélye a halászásra egy év alatt, amennyi időre a bérlet szólt, rengeteg halat bírt hazahordani. A nagyját eladhatta, apraját pedig, szívesen ették a malacok, kacsák és baromfi egyaránt. Nőttek is tőle jobban mint a mostani tömény takarmányoktól. A csíkászás télen is tartott. A befagyott Csíkászón lékelték a jeget, a csíkok feljöttek a levegőre, csak meregetni kellett őket. Attól sohasem kellett tartani, hogy kifogy a halállomány mert a Mosztonga mérhetetlenül gazdag volt halban, és csíkhalban egyaránt.

Pincehelyi Mihály, a falu utolsó pákásza ezt mondta a csíkászatról:

- Valamikor a szontai Fekete barából folyt a víz a Csíkászón keresztül, a mostani csatorna zsilipnél a Mosztongába. Onnan a csíkhalak mindig az árral szemben úsztak felfelé, ahol aztán varsákkal fogtuk ki őket. Volt rá eset, hogy ladikomban hétszáz kiló csík volt egyszerre. Keresett cikk volt ez a maga idejében, főzésre és csaléteknek egyaránt. A falubeliek csíklevest főztek belőle. A dunai halászok is, ha halkülönlegességet készítettek, csíklében főzték a halat. Harcsa-csalinak legjobb a csík. Ha horogra teszik, állandóan mozog, számtalanszor ötvenkilós harcsákat fogtak vele.

Tavasszal rengeteg szárcsa- meg vadkacsatojást, lehetett összeszedni, emberi tápláléknak. Ez eladásra nem volt való, no meg veszélyes is lett volna a vadászok miatt. Odahaza fogyasztották, a tyúktojást meg eladták.

Amikor a nád virágzott, a seprőnek való pihét szedték, melyből télen finom pihéjű nádseprőt kötöttek, ami keresett cikk volt, mert földesek voltak a szobák, sárgaföld és lótrágya keverékével mázolták fel, és nádseprő nélkül nem is lehetett volna szépen felsöpörni őket.

Júniusban megkezdődött a csádészedés. Ebből készültek az aratáshoz való kötelek. Télen át meg belőle fonták a gyékényeket, szakajtókat, kosarakat.

Egész nyáron át, nagy vödrökkel hordták a mocsári békalencsét a kacsáknak.

A házak fedésére szolgáló nádat is a Mosztonga termette. A hajléktalan szegény ember télen át kitermelte, hogy családja feje fölé házat építsen. A ház falait móvában tömték a falubeliek.

Tavasztól őszig lejártak a kacsák meg a libák a mocsárra, ahol esti harangszóig maradtak. Az ilyen szárnyasak húsa ízletesebb, tolla jobb minőségű az udvarban nevelteknél.

A mosztongai ladikok mindig forgalomban voltak! Ha magas volt a vízállás és megemelte a "bőrhídat", velük jártalt a Kismilitics meg Szentkút utcaiak az erdőből fát lopni meg vadkörtét. Az erdei csalánt manapság is kocsiszámra hordják tavasszal a rosszul telelt malacoknak, melytől erőre kapnak.

A végeláthatalan szikes legelőkön jó minőségű kamilla terem.

A falu határa közismert bőséges vadállományáról, melyet a rászoruló szegényember puska nélkül is megfogott, csapdával meg madarász hurokkal, különösen zord télidőben amikor a vad kereste az ember közelségét.

Az ősfoglalkozások csak mint a múlt emlékei maradtak fenn falunkban. A halászást manapság már csak sporthorgászok, esetleg hálós vagy karbamidos orvhalászok művelik a DTD csatornán.

A vadászat pedig új erőre kapott a faluban, a vadászturizmust fellendülésével. Egy olasz vállalkozó-gróf szállókat épített a faluban és olasz vadászokkal tölti meg azokat.

Kovács Endre írásainak felhasználásával

Kapcsolódó oldalak:
Doroszlói kendergyárak

 

 
 
 
A honlap 1024x768-as felbontással, 24 bit színárnyalattal és Internet Explorer 6.0-val a legélvezhetőbb.
Első megjelenés: 1999.07.14.
Utolsó frissítés: 2015.12.05.

Köszönetnyilvánítás
 
hosting/sponzor: VAJDASAG.HU
Böngésszen!
©Webmester: Dr. Samu Krisztián   
Honlap statisztika:
eXTReMe Tracker