Az alföldi települések a világ más tájain fekvőkhöz hasonlóan a középkorban sem önmagukban álltak, hanem szárazföldi és vízi utak kötötték őket össze. Eme érrendszer, az úthálózat éltette a gazdaságot és a társadalom életét. Az Alföld középkori úthálózatának egyik fontos főútja volt a Doroszlót átszelő mai Magyarországi 51-es út és a Zombor-Hódság közút elődje is.

Az Alföld úthálózatát az Árpád-korra nézve Györffy György rajzolta meg

Az utak nyomvonala keveset változott a középkor során, sőt az újkori utak is sok helyen a középkoriakon vagy azok mentén haladtak, amint az első katonai felmérések térképei mutatják, mivel nemcsak a középkorban, hanem a legutóbbi időkig a főutak is településtől településig kanyarogva biztosították az összeköttetést. Nyomvonal-módosítások, útirány-változtatások már a középkorban előfordultak, nem is szólva a későbbi időkről.

A középkorban az Alföldön a főutak egyik nagy csoportja a terület folyóinak (Duna, Tisza, Maros és Körösök) vonalát követte, többnyire az ártér és az ármentes magasabb részek határvonalán futva. A pesti réven, amely a kelet-nyugati irányban utazók legfontosabb átkelőhelye volt a jenői, az óbudai és a megyeri révek mellett, átkelt és a Duna mellett haladó budai országút (publica via) Dajt (Majosháza) érintve a Csepel-sziget mellett Dömsödig tartott, majd onnan Szalkon és Apostagon keresztül jutott Soltra, ahonnan Baján és Gátmonostoron át Bodrogra, majd a Mosztongaér mellett Doroszlón és Csőrögön át Bácsra ért. Bácsról Péterváradra vitt az út, amely Titelnél kelt át és Vojlan (Pancsova) keresztül jutott Kevébe, innen pedig Krassóvárba. A szalánkeméni vagy tüdői réven át ugyanakkor Szalánkeménbe lehetett jutni.

Blazovich László nyomán