A rostkendert a falu határában sok éven keresztül termesztették, de csak annyit, amennyi fedezte a család szükségleteit. Amíg a szántóföldeket nyomáskényszerben művelték, addig a kenderföldeken termesztették, ahol a vetés évenkénti területe 0,14-0,22 hektár volt.

Később önellátó céllal már senki sem foglalkozott kendertermesztéssel. Helyette, a rost kiváló minőségének köszönhetően az 1920-as évektől ez a gazdasági ágazat is bekapcsolódott az árutermelésbe. Rácmiliticsen 1, Sztapáron 1, Szontán 2, Bresztovácon 3, Hódságon 20 kendertörő üzem létesült. Az utóbbinál kettő nagy-, a többiek kis paraszti üzemek voltak, és a jó minőségű nyersanyag talaján kötélgyár, később kenderszövő nagyüzem létesült, amely a legutóbbi időkig fönnmaradt. Hasonló a helyzet Apatinban, ahol nemcsak kendertörő nagyüzemek és kötélgyár épültek, hanem gépeket is gyártottak hozzá.

A növekvő kenderkonjuktúra hatására Doroszlón is fölvirágzott a nagyüzemi rostnyerés és egy évtized alatt öt kendertörő üzem létesült.

Az első kendergyárat 1926-ban Witman Ferenc építette a Szentkút utca végén, a kegyhely közelében. Ezen a helyen 1900-tól téglagyár működött, amelynek tulajdonosa Tallósi József volt, tőle a hódsági illetőségű Schneider tanító vásárolta meg. A téglagyár tábori kemencékkel üzemelt, és 1926-ig a téglán kívül cserepet is gyártott. Amikor megszűnt és gazdát cserélt, akkor épült a kendergyár.

A második kendergyárat Négele Ádám, Négele Ferenc, Négele József, Becker Keresztély és Pelt Mátyás építették a Zsidótemető közelében. A gyárnak két kenderáztatója és egy kendertörő gépje volt, amelyet egy fészer alatt üzemeltettek. A gépet az apadni Hauck cég gyártotta.

Harmadik az Áman-féle kendergyár volt, a Mosztonga jobb oldalán, a hajdani vasútállomás közelében. A kendertörő üzem helyén korábban mészégető üzem volt, amely a gyár építésével 1934-ben szűnt meg. Alapítói Áman Antal, Lampert János, Král Ferenc és Král György voltak. Amikor az üzem működni kezdett, akkor a társak között nézeteltérésre került sor, bírósági per indult, amit a Král testvérek elvesztettek.

A negyedik kendergyárat 1937-ben alapították a Fölső faluvégen. Alapítói id. Tallósi János. Tallósi György, Kocsis lmre, Bártol István, Király Máté és Séfer János voltak. Ez a kendertörő üzem új gépekkel indult, a hajtóerőt stabil, magasnyomású, kondenzátoros gép szolgáltatta. Politikai nézetei miatt Séfer Jánost néhány év múltán az alapítók többsége arra kényszerítette, hogy részvényeit adja el a társainak, vagy ő vegye át amazokét is. Ugyanis 1937 decemberében Doroszlón is megalakult a Volksbund, amelynek ő lett az elnöke. A konfliktus Séfer távozásával végződött. Az ötödik kendergyárat Samu és társai 1937-ben alapították a következő összeállításban: Samu Imre, Samu József, Samu Mihály, Szűcs Mihály és Kneffély Gyula. Az üzem már 1936-ban elkezdett működni a Templom u. 89-es számú ház kertjében, de a szomszédság tiltakozása miatt a hatóság betiltotta itteni működését. Ezért 1937-ben átköltöztették és korszerűsítették a későbbi Bártol-gyár helyén. Egyévi üzemeltetés után a gyárban tűz pusztított és nagy része leégett. 1939-ben csődeljárás indult és a gyárat Bártol István vásárolta meg, aki emiatt 1940-ben, otthagyva a társait önállóan folytatta a rostkender törését.

Doroszlói kendergyár

Valamennyi kendergyárat kivétel nélkül gőzgépek hajtották, amelyeket pozdorjával fűtöttek. Voltak, akik a palánkai Ditz cégtől vásárolták a gépeket.

Az új kendergyáraknak nem volt megfelelő áztatójuk. Kezdetben gerendákkal próbálták leszorítani a kendert, de a víz fölszakította. Később vasmerevítőkkel tartották víz alatt.

A Drinát Zsíros József, a Halastót Szabó Antal halászok bérelték. Egy alkalommal a kendervíz miatt pereskedtek, mert a tóba engedték a szennyvizet és kipusztult a halállomány.

A kendergyárak vezetőinek közös megegyezése alapján valamennyien idényjellegű munkát végeztek, mert csak így voltak képesek olcsó és elegendő munkaerőt biztosítani. Minden mezőgazdasági idény kezdetére megálltak, mint a kapálás, a cukorrépa-egyelés, az aratáscséplés és a kukoricatörés.

Megszakításokkal az év folyamán 6-8 hónapot üzemeltek és naponta mintegy 500-1000 kg száraz kendert dolgoztak föl. A hivatalos napi munkaidő 1941-ig tíz-, később nyolcórás volt.

A rendes idényben, amikor folyamatban volt az áztatás, szárítás és az összehordás, minden üzemben 90-100 munkás dolgozott naponta. Amikor csak a törés folyt, 54 munkásra volt szükség.

A kendergyárak munkaerőigénye különbözött. Legtöbb munkást Négele foglalkoztatott, töréskor hetvenet, Áman csak harmincat, illetve feleannyit, mint a többi.

A nyersanyag fölvásárlására9 az apatini hitelbank és a nagykereskedők folyósítottak pénzt, betáblázás és kezesek garanciája mellett.

A doroszlói kendergyárak elsősorban tilolt kendert és kócot termeltek. Árujukat nagykereskedők közvetítésével értékesítették, akik leginkább kivitelre adták tovább.

Egy tonna ázott kenderből például 100 kg tilolt kendert és 30 kg kócot nyertek.

A Tallósiaknak gerebenező üzemük is volt, ahol 28 munkást foglalkoztattak. Ugyanakkor a Négelék üzemében 50 munkás dolgozott.

A kézi gerebenezéssel 100 kg tilolt kenderből 45 kg szálakendert" 30 kg másodosztályút és 20 kg pertlit nyertek. Mindebből csak 5% volt a megengedett veszteség.

A kendergyárakl akkor élték aranykorukat, amikor a kenderrost iránt nagy volt a kereslet. Akkoriban a falu határában 600-800 kat. holdon termesztették ezt az ipari növényt.

A falu körül füstölgő öt kendergyár jó munkalehetőséget biztosított a falubelieknek. A hajdani gyárosok véleménye szerint a munkabérek magasak voltak, a legalacsonyabb órabér két dinár, a simítóknál dolgozóknak megadták a három dinárt. Ugyanekkor másfelé, például Topolya és Zenta környékén a napszám 12 dinár volt.

Az 1943/1944-es népszámláláskor 300 vendégmunkást vettek nyilvántartásba, akiket B. I. gyáros közvetítésével a magas bérek csaltak ide az anyaországból.

1943-ban a Witman-féle kendergyár szűnt meg elsőként, azzal, hogy tulajdonosa az összes gépet örök áron eladta egy Győr melletti faluból való vállalkozónak. A másik három kendergyár 1944-ben szűnt meg működni. A fölszabadulás után államosították, majd leszerelték őket.

Hírmondónak a Négele-féle kenderár maradt, de ezt is államosították, azonban 1946 januárjától 1970-ig állami vállalatként üzemelt tovább.

Doroszlói kendergyár termékei kiállításon

Tizennyolc éves korától nyolc éven át volt gerebenező, amikor munka nélkül maradt. Az apja, Sugár Pál, szakmai féltékenység miatt rossz viszonyban volt Négele Ádám kendergyárossal. Emiatt nehezen kapott munkát, mert akkor már csak neki voltak gerebenező üzemei a faluban. Végül mégis fölvette, azzal a föltétellel, hogy ne legyen olyan okos, mint az apja. aki egy másik kendergyárban volt gépész. Végül is a munkájáért megbecsülték és később ő lett a raktáros.

A gerebenezést Lennem Hanzi bácsitól tanulta. Hajdani munkatársai közül még Traub Misa és Diósi Pali élnek, az utóbbi munkavezető is volt. A Négele-féle háznál 22-en, a mostani Szövetkezet helyén nyolcan gerebeneztek, akkora kapacitású volt az üzem. A magyar közigazgatás idején több gerebenező üzem létesült: a Templom u. 77., 95., 115. és a Gyepsoron, illetve a Zmaj Jovina u. 12., a Petőfi u. 14. és 19. számú házban. Később a saját házánál is gerebenezett és Militicsen árulta a fésült kendert. K. F. nyugdíjas (Petőfi Sándor utca 37.) mellékesen ma is űzi ezt a mesterséget, a szölöncsei tótoknak gerebenez, akik megfonják és eladásra rongypokrócot és parasztzsákot készítenek belőle.

Ázott kenderből nyolcórás munkanappal 25 kg volt a norma. Később, amikor zöld kendert gerebeneztek, többet is csinálhattak, mert finom volt vele dolgozni. Az idő tájt mintegy ötven ember kereste a kenyerét gerebenezéssel. Szombati napokon csak annyit dolgoztak, hogy átadták a heti munkát és takarítottak. A gazdájuk nem fizette a szombatot, de az volt a jó világ, mert kaptak egy ballon bort. Hétfőn a gerebenezők azért nem dolgoztak, mert másnaposak voltak. Ádámot - így hívták a gazdájukat - köszönteni testületileg kivonultak.

A kendergyárosnak boltja is volt, ahol Vujanov Z. volt a kereskedő, ugyanott Huszár F. néni, a későbbi felesége takarítónő volt. Leltárkor két-három feketekosarat teledobáltak áruval, és ezt mondta az írni is alig tudó gyáros: Látjátok, ennyivel kezdtem, a többi mind haszon...

Miután (1944-ben) bejöttek a szerbek, Sugár Antalt egy társával a szerbiai Arandelovácra és Velika Planára küldték, hogy szervezze meg a kender kézi aratását és átvételét. Az ottani parasztoknak nem voltak ilyen munkaszokásaik és sehogy sem ment a munka. Végezetül ezt mondta: Akkor hibáztunk, amikor a feleségemmel otthagytuk a kendergyárat, mert most nem jár a nyugdíj...

Kovács Endre